- Találatok: 1228
Irány Vajka!
Egy szép őszi délelőtt a három ötödik osztály busszal Vajkára indult.
Első megállónk a bősi vízierőmű volt. Egy kedves idegenvezető bácsi várt ránk, aki az egész úton elkísért minket. Bemutatta a vízierőmű egyes részeit. Az irányítótoronyba is felmentünk.
A következő állomásunk vajkai állatfarm volt. Láttunk malacot, kecskéket, nyulakat, lovakat és pulyákat is. Lehetett kecskét fejni, de én nem szerettem volna kipróbálni. Utána egy sportpályára mentünk. Itt íjászkodtunk, fociztunk és lovaskocsikáztunk. Majd a Dunához mentünk, ahol felszálltunk egy kompra. Oda-vissza utaztunk, majd kiszállás után elindultunk az erőbe. Gyönyörű tájat láttunk. Először aranyat mostunk, majd a fákról tanultunk sok érdekességet. Rengeteg ehető növényt ismertünk meg, sőt néhányat meg is kóstoltunk.
Amikor véget ért a túra, visszamentünk a sportpályára ebédelni. Az ebéd gulyásleves és palacsinta volt. Végül a tanultakról összeállított kvízkérdéseket kaptak az osztályok. Sajnos mi csak a harmadikok lettünk, de nem búsultunk.
Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, hiszen élményekben gazdagon tértem haza.
Huber Enikő
No images found.




2014.10.21-én a Vámbéry Ármin Alapiskolában került megrendezésre az Együtt a közös jövőért konferencia melyen a Csemadok, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége képviselői azzal a céllal gyűltek össze, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a szlovákiai magyar kisiskolák bezárása ellen.
2014.október 15-én szerdán iskolánk tanulói érdekes helytörténeti élőadást hallgathattak, láthattak Dunaszerdahelyről Nagy Attilla helytörténész előadásában. A helytörténeti előadás folytatása volt a tavaly megkezdett előadássorozatnak. 
Tisztelt Szülők, kedves Iskolabarátok!
A kedves látogatók mától egy új Vámbérys honlapon találják magukat. Reméljük, a letisztult forma és az egyszerűség mindannyiunk számára könnyebb kezelhetőséget jelent majd.
Iskolánk összes tanulója ma délelőtt fantasztikus hangulatú előadásokon vett részt tágas díszcsarnokunkban Gál Tamás és Mester László őszi turnéja kapcsán.
A mai napon 13 iskolai atlétái foglalták el az iskolánk sportudvarát. A 2014.október 3-án és 4-én tartandó Diákolimia 2014 döntőjébe jutás a tét. Egy rangos országos rendezvény, melyet kétévente szerveznek szlovákiai magyar iskolák tanulói számára. A döntőben közel 400 diák fog versenyezni (foci, kézilabda, atlétika, sakk) az ország minden magyarlakta régiójából. Hajrá ifjú sportolók!

