Adventi gyertyagyújtás IV.

Ma ünnepélyesen meggyújtottuk a negyedik ádventi gyertyánkat Márai Sándor gondolatai mentén.

Márai Sándor: Karácsonyi megálló

Karácsonykor az ember mindig egy kicsit otthonosabban van a világban. Nemcsak a lakásban, ahol a fenyőfa áll, hanem a világban is. Mintha ilyenkor mindenki egy kicsit közelebb jönne a másikhoz. Nem kell hozzá nagy dolog. Csak annyi, hogy ne csak magadra gondolj.
Vannak, akik azt mondják, a karácsony a gyerekeké. De ez nem igaz. A karácsony azoké, akik még tudnak hinni abban, hogy a sötétség után fény jön. Hogy a leghosszabb éjszaka után is eljön a hajnal. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és rájövünk, hogy nem a gépek, nem a rohanás és nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy itt vagyunk egymásnak.
Mert mi is az ünnep? Az ünnep a fegyelem és az ajándék. Nemcsak a színes papírba csomagolt tárgy, hanem az a figyelem, amit a másiknak adsz. Az ünnep az a pillanat, amikor elfelejted a sértéseket, elengeded a haragot, és hagyod, hogy a csend beszéljen helyetted.
Sokan kérdezik: mi marad az üzletekből, a fényekből, a tömegből, ha elmúlik a karácsony? Csak az marad, amit a szívedben megőriztél. Mert a fény nem a gyertyákban van, hanem az emberek szemében, amikor egymásra néznek. Ha nincs benned béke, hiába ég minden gyertya a világon, sötétben maradsz. De ha egyetlen emberre szeretettel gondolsz, már kigyúlt a karácsonyod.
Most, amikor meggyújtjuk ezt az adventi gyertyát, ne csak a lángot nézzük. Gondoljunk azokra, akikkel nap mint nap találkozunk az iskolafolyosón. A karácsony titka nem az, hogy valami rendkívüli történik velünk, hanem az, hogy mi magunk válunk egy kicsit rendkívülibbé. Merjünk hinni abban, hogy a jóság nem gyengeség, hanem a legnagyobb erő.”