Osztályok hírei 2025. október 16.

Látogatás az Idősek otthonában 4.C

Minden évben október 1-jén ünnepeljük az idősek világnapját. Ebből az alkalomból ellátogattunk a közeli Idősek otthonába. Már napokkal korábban izgatottan készültünk erre a különleges napra, amelyen műsorunkkal szerettünk volna mosolyt csalni az ott élő idősek arcára. A műsorban mindenki részt vett. Volt, aki verset mondott, mások táncoltak vagy énekeltek. Szívből adtuk elő a produkciónkat, és nagyon boldogok voltunk, amikor láttuk, hogy a nézők mosolyognak, sőt, néhányan ve

Minden évben október 1-jén ünnepeljük az idősek világnapját. Ebből az alkalomból ellátogattunk a közeli Idősek otthonába. Már napokkal korábban izgatottan készültünk erre a különleges napra, amelyen műsorunkkal szerettünk volna mosolyt csalni az ott élő idősek arcára.
A műsorban mindenki részt vett. Volt, aki verset mondott, mások táncoltak vagy énekeltek. Szívből adtuk elő a produkciónkat, és nagyon boldogok voltunk, amikor láttuk, hogy a nézők mosolyognak, sőt, néhányan velünk együtt dúdolták a dalokat.

Előadásunkban arról is szóltunk, mennyire hálásak vagyunk az időseknek mindazért, amit tőlük tanulhatunk – a türelemért, a jóságért és a bölcsességért. Ők mutatják meg nekünk, hogy a múlt értékei és a jelen pillanatai egyformán fontosak.

Búcsúzáskor megköszöntük a meleg fogadtatást, és kívántuk, hogy napjaik teljenek egészségben, szeretetben és békességben. Szép, meghitt délelőtt volt, amelyre sokáig emlékezni fogunk.

A 4.C osztály tanulói

További hírek

Mind →
Iskolai élet 2026. szept. 1.

Ünnepélyes tanévnyitó 2026

Ünnepélyes tanévnyitó a Vámbéry Ármin Alapiskolában!„Minden tanév egy új lehetőség: tanulni, fejlődni és jobbá válni önmagunknál.”„Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük…

Közlemények 2026. aug. 26.

Ünnepélyes tanévnyitó

Tisztelettel meghívjuk Elsőseinket, tisztelt Szüleiket, iskolánk összes DIÁKJÁT az ünnepélyes tanévnyitónkra, melyet 2026. szeptember 1-jén 8.30-tól tartunk intézményünk hátsó udvarán. Az ünnepi tanévnyitót az osztályok első osztályfőnöki órái követik, majd ezt követően tanulóink hazamehetnek. Hajrá VÁMBÉRY!

Iskolai élet 2026. jún. 30.

Ünnepélyes tanévzáró 2026

Mentovics Éva: Vakáció Hol csellengtél, te kis kópé? Késtél, oly rég vártalak! Jólesik már elnyújtózni itt, a lombos fák alatt. Nem kell tankönyv, irka, táska, pihen most a csengetés… rengeteg a tennivalóm, felsoroljam? Nem kevés! Holnaptól már nem kezdődnek oly korán a reggelek – ha kirúg az ágy magából, komótosan felkelek. Vár a bicaj, tollaslabda, képregény a könyvtárban, cseresznye és vén diófa csalogat, hogy megmásszam. Zöld pázsiton hempergőzöm,