Tanulmányi kirándulás a Nagy Léli-szigetek

Tanulmányi kirándulás a Nagy Léli-szigeteken - 3. évfolyam tanulói
Ahol egykor Lehel vezér népe legeltette lovait

    A 3.osztály tanuló a következő héten tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Ehhez különféle sajtóból ollózva egy kis tudnivaló és érdekesség a szülőknek s gyerekeknek egyaránt.
    Hét ágra süt a nap, perzselő hatását csak a váltakozó sebességgel nyargaló májusi szél enyhíti némiképen, amely gyermeteg pajkossággal borzolja a százados fák ölelésében hullámzó, szinte derékig érő fűtenger „taraját”. A mintegy kétszázötven hektárnyi nagyléli szigeten a természet még őriz valamennyit abból a kincsből, amelyben a hajdanán Aranykertnek nevezett Csallóköz egykor dúskált.
    Halban, vadban, vizekben, dús fűben, a Duna fövenyében pedig aranyban gazdag volt ez a vidék, nem csoda, hogy Lehel, illetve Lél vezér népe tartósan letelepedett itt, s emlékét a település és a Duna-sziget nevében ma is őrzi.
    Komáromból a főváros felé haladva Csallóközaranyosnál balra letérünk a főútról, s a jóval keskenyebb úton továbbhaladva, jónéhány vargabetű megtétele után máris Nagylélen vagyunk. Elhaladunk a ma már alig néhány lakost számláló, valamikor szebb időket is látott település egykori szeszgyárának omladozó épülete és kéménye mellett, s a vendéglőnél készségesen útbaigazítanak bennünket. Az út azonban hamarosan szinte elfogy alattunk, s így gyalogszerrel haladunk tovább. A távolban hamarosan feltűnik a szigetet alkotó Duna-ág medrében dolgozó lánctalpas kotrógép, amely már hetek óta küzd az évtizedek alatt a mederben felgyülemlett iszappal és a medert egykor elzáró kőgát maradékával.
    Ez az egyedülálló közösség értékes példája annak, hogyan hozható vissza tradicionális tájazonos gazdálkodással egy ökoszisztéma a szakadék széléről. A többéves munkafolyamat alatt a természetvédőknek és helyieknek karöltve ezernyi kihívással kellett megküzdeniük. Le kellett gyűrniük az olyan invazív fajokat, mint a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), megakadályozni a másodlagos szukcessziót, azaz a legelők beerdősödését, ráadásul mindezt úgy, hogy képesek legyenek megőrizni az ártéri élőhely fő jellegét, melyet a változó vízszint által létrehozott sokrétű élőhelytípus jellemez. Békésen legelésző magyar szürke és charolais tehenek a Nagy Léli-szigeten. A szigetre lépve ugyanis békésen legelésző kistestű hucul lovak mellett haladhatunk el, megcsodálhatjuk a sárban dagonyázó vízibivalyokat, vagy elmerenghetünk kulturális örökségünkön a kerítés mögül felbukó magyar szürkemarha impozáns tülkeit látva.

Mgr. Bánki Melinda