Hírek

1661 bejegyzés
Osztályok hírei 2015. szept. 12.

Szeptemberi láz

Tisztelt Szülők! Túl vagyunk az iskolakezdés első teljes hetén. ☺ Meglátásom szerint a gyerekek élvezik az iskolát, mivel nem egyszer előfordult, hogy szólni kellett, hogy tegyék le a ceruzát, mert szünetre megyünk. Az első napokban fáradékonyabbak voltak, de egyre többet bírnak figyelni és munkálkodni. Gyorsan megszokták a fegyelmet,

Osztályok hírei 2015. szept. 12.

Kezdünk

Tisztelt szülők! Eltelt az első tanulással töltött teljes hét. Az egyes tantárgyakat illetőleg természetesen az ismétlésjegyében. Szlovák nyelvből legtöbbet azokat kommunikációs ismereteket elevenítjük fel, amelyek az elmúlt három év során felgyülemlettek, igyekezem m inden órára valamelyik r&

Osztályok hírei 2015. szept. 11.

Harmadikban az első

Tisztelt Szülők! Mögöttünk az első tanulással töltött hét. Egyre több gyermeknek sikerül felvennie a harmadikos tempót, és teljes erővel ráállnia a tanulásra. Két hónap sok idő egy kisgyermek életében. Felejtettek a tudásukból, de minden erőmmel azon vagyok, hogy alaposan és hiánytalanul előhívjuk

Iskolai élet 2015. szept. 10.

Tájékoztató az oktatási utalványhoz

Az oktatási utalvány az alap- és középiskolai diákok számára szervezett tanórán kívüli foglalkozás, szakköri tevékenység támogatására nyújtott, egy évre szóló sajátos állami juttatás. Az adott tanévre érvényes utalványt az iskola igazgatója szeptember elején os

Osztályok hírei 2015. szept. 4.

Elkezdődött

Köszönöm a szülők remek munkáját, aminek köszönhetően zökkenőmentesen tudtunk dolgozni. Voltak füzetek, tanszerek, tornaruha,...- apró hiányosságoktól eltekintve- mindent beteremtettek az iskolába. Dicséretet érdemelnek. Köszönet! A gyerekek csodálatosak. Kedvvel és örömmel jönnek reggelente. Igaz, ink&aacut

Osztályok hírei 2015. aug. 27.

Szól a csengő, kezdődik az iskola

Szól a csengő, kezdődik az iskola Lopva még itt bolyong a Nyár a fák és házsorok között, ám az iskola nyitva már, és új ruhába öltözött a sok-sok pad, a fal, a tábla, és friss az ablakok virága. Szinetár György: Szeptemberi csengetés /részlet/ Tisztelt Szülők! Nagy szeretettel és örö

Iskolai élet 2015. aug. 26.

Tanévnyitó 2015/16

Kedves Diákok, tisztelt Szülők, Iskolabarátok! Rövidesen beköszönt szeptember. Ez a hónap diák és pedagógus számára egyértelműen egy új tanév kezdetét jelenti. Elmúlt a nyár, mely felhőtlen pihenéssel telt mindnyájunk számára. Felejthetetlen élm&ea

Iskolai élet 2015. júl. 8.

Vöröskereszt verseny

Június közepén ifjú elsősegélynyújtóink a járás csapataival mérte össze tudását. Gyurkovics Gergő, Bódis Enikő (8.A), Méhes Rebeka Linda (7.A), Monozlai Boglárka és Győry Virág (7.B) remek csapatot alkottak és nagy lelkesedéssel készültek a versenyre. Minden sérülést hibátlanul elláttak, apr&oacut

Iskolai élet 2015. júl. 8.

Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny

A tanév utolsó hónapja sem múlt el a Vámbérysek sikerei nélkül. A Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny kárpát-medencei döntőjén iskolánk csapata a nagyon értékes 6. helyezést érte el. A Győrben zajló kétnapos versenyen, ahol 22 csapat mérte össze tudását, Pongrácz Emma, Pintes Orsolya

Iskolai élet 2015. jún. 30.

Ünnepélyes tanévzáró 2015

2015.06.30-án ismét elérkezett a tanév vége a gyerekek nagy örömére. Mindenki átvette munkája megérdemelt gyümölcsét, a bizonyítványt. A kis elsősökön kívül, amit a képek is bizonyítanak, reméljük, hogy még sokan örültek neki. A tanév során rengeteg programon vehettünk részt a tanul&

Iskolai élet 2015. jún. 28.

Elballagtak kilencedikeseink!

Minden diák életében egyszer bekövetkezik ez a szomorú, mégis ünnepélyes pillanat. A végzősök nemcsak az iskolájuktól, hanem eddigi életformájuktól is búcsút vesznek. Egy korszak lezárul, mely után új, másfajta lét következik. A ballagás egyben a gyermekkor végét és a felnőtté