Hírek

1661 bejegyzés
Iskolai élet 2014. okt. 21.

Együtt a közös jövőért

2014.10.21-én a Vámbéry Ármin Alapiskolában került megrendezésre az Együtt a közös jövőért konferencia melyen a Csemadok, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége képviselői azzal a céllal gyűltek össze, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki a szlovákiai magyar kisiskolák bezárása ellen.

Iskolai élet 2014. okt. 19.

Helytörténeti előadás

2014.október 15-én szerdán iskolánk tanulói érdekes helytörténeti élőadást hallgathattak, láthattak Dunaszerdahelyről Nagy Attilla helytörténész előadásában. A helytörténeti előadás folytatása volt a tavaly megkezdett előadássorozatnak. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Osztályok hírei 2014. okt. 18.

Jó hét volt

Tisztelt Szülők! A magyar válogatott a legutóbbi értekezésünk óta, ha borzasztó játékkal is, de begyűjtötte a pontjait, a portugálok kint nyertek Dánia ellen és ami még ennél is fontosabb szerintem elég nagy tempóban végigdolgoztuk a hetet. Ez leginkább akkor érzékelhető, ha a hiányzók feladatait gyűjtöm össze, rengeteget meg tudunk csinálni egy héten az iskolában is. Időnként elő, előbukkannak olyan új ismeretek átadása is, amelyek nem kapcsolódnak szorosa

Osztályok hírei 2014. okt. 17.

Október harmadik hete

Kedves Szülők! MAGYAR NYELV – OLVASÁS: A hét elején felmértem, mennyire sikerült a gyerekeknek elsajátítaniuk a szótagolást. Ugyanazokat a szavakat kapta a padtárs is, csak más sorrendben. Segédeszközként a „téglák” szolgáltak. Az osztály eredményének átlaga 90%-on felüli. Az ellenőrző könyvben az érdemjegyen kívül feltüntettem a megoldás eredményét %-ban kifejezve. E héten a hangsúly a hangösszevonáson volt (22.-23.oldal), ami az előkész

Osztályok hírei 2014. okt. 17.

Az ősz hárfás tündére jár a réten

Tisztelt Szülők! Októberi séta c. versében Áprily Lajos gyönyörűen fogalmazza meg a természet elmúlását. Nekünk az időjárás ezen a héten kedvezett. Feléledtek a méhek és a szúnyogok is. Be is repültek, ha kinyitottuk a nagy ablakokat is. :((( Muszáj volt, mert az osztályban tombolt a meleg , mintha május lett volna. Magyar nyelv : természetesen a héten is mindenki olvasott jegyre.Tollbamondásunk szövege a Mesé

Osztályok hírei 2014. okt. 11.

Mesél az őszi erdő

Tisztelt Szülők! Gyönyörű idő lesz a hétvégén, ha tehetik, menjenek ki a szabadba. Sokat beszélgetünk az őszről, az őszi természetről, hogyan változik a természet, mit csinálnak az állatok ilyenkor. Legalább egy kicsit részesei lehetnek az őszi természet csodálatos átalakulásának. Tanulásról: Hétfőn lefeleltek A cinege cipője c. versből. Heti olvasmányunk a Mi gólyánk és a Vándormadár lennék

Osztályok hírei 2014. okt. 11.

Október második hete

Kedves Szülők! MAGYAR NYELV - OLVASÁS: A héten továbbra is hangokat kerestünk, adott magánhangzókat emeltünk ki. Hangoztattunk, „tégláztunk”, korongoztunk. Úgy látom, hogy a „téglázás”, szótagolás, eléggé határozottan megy, nem igényel senki sem segítséget, amikor „tördeljük” a szavakat. A hangoztatás már nehezebb dió. Feltétele a hibátlan hallási észlelés, más néven auditív észlelés: http://disz.blog.hu/2013/03/18/mi_az_auditiv_eszleles_es_a_be

Osztályok hírei 2014. okt. 11.

Ma talán sikerül

Tisztelt Szülők! A cím a mai román - magyar meccsre vonatkozik. Ritkán írok a honismeretről. ezt most azért teszem meg, mert ezen a héten elég meghatározó tananyagunk volt. a múlt heti bevezetés után jobban belemélyedtünk a világtájak fogalmának kialakításába, meghatározásába. Talán az egyik legérdekesebb feladat, hogy a gyerekek megtanuljanak különbséget tenni a tényleges világtájak és az előttük lévő térképen meghatározan

Iskolai élet 2014. okt. 7.

Tovább tart a papírgyűjtés!

Tisztelt Szülők, kedves Iskolabarátok! A Hviezdoslav utca felújítási munkálatai miatt a betervezett papírgyűjtést meghosszabbítjuk 5 naposra (október 8.,9.,10.,13.,14.), hogy kényelmesen és nyugodt körülmények között legyen átvéve a papírmennyiség. Kérünk mindenkit, aki megteheti, péntektől (október 10.) hozza gyermeke számára az összegyűjtött papírt, melyet naponta 7.30-tól 14.30-ig lehet leadni az iskola udvarán. Megértésüket és türelmük

Iskolai élet 2014. okt. 6.

Letisztult, új weboldal

A kedves látogatók mától egy új Vámbérys honlapon találják magukat. Reméljük, a letisztult forma és az egyszerűség mindannyiunk számára könnyebb kezelhetőséget jelent majd. Egyben türelmüket is kérjük, míg a webes rendszer minden eleme megfelelően „helyrerázódik” és működni fog. A honlap adminisztrátora

Iskolai élet 2014. szept. 25.

Vámbérys színház

Iskolánk összes tanulója ma délelőtt fantasztikus hangulatú előadásokon vett részt tágas díszcsarnokunkban Gál Tamás és Mester László őszi turnéja kapcsán. Az 1-3 évfolyam diákjai 8.00 órától „A helység kalapácsa", a 4-6 évfolyam tanulói 9.50-től „A nagyidai cigányok" és a 7-9 évfolyam vámbérysei 11.00-tól a „Dorottya” című előadásokat élvezettel nézték és hallgatták.

Iskolai élet 2014. szept. 24.

DIÁKOLIMPIA 2014 - regionális selejtező

A mai napon 13 iskolai atlétái foglalták el az iskolánk sportudvarát. A 2014.október 3-án és 4-én tartandó Diákolimia 2014 döntőjébe jutás a tét. Egy rangos országos rendezvény, melyet kétévente szerveznek szlovákiai magyar iskolák tanulói számára. A döntőben közel 400 diák fog versenyezni (foci, kézilabda, atlétika, sakk) az ország minden magyarlakta régiójából. Hajrá ifjú sportolók!