Híreink

Vöröskereszt elsősegélynyújtó verseny

Részt vettünk a Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén

Szeptemberben elhatároztuk, hogy benevezünk a Vöröskereszt által szervezett elsősegélynyújtó versenyre. Az osztályunkból majdnem az összes lány csatlakozott, és az osztályfőnökünk segítségével kezdtünk felkészülni. A foglalkozásokon nagyon sok hasznos dolgot tanultunk az elsősegélynyújtásról, miközben sok vidám pillanatot is átéltünk együtt.
A versenyt Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt és az épületben rendezték meg. Nagyon izgatottak voltunk, hiszen először vettünk részt ilyen versenyen. A sérülteket alakító szereplők rendkívül hitelesen játszották a szerepüket, a műsebek pedig annyira élethűek voltak, hogy néha szinte valóságosnak tűntek.
A versenyen nyolc állomást kellett teljesítenünk. Több helyszínen elsősegélyt nyújtottunk, egy állomáson az újraélesztést mutattuk be, máshol pedig az elméleti tudásunkról adhattunk számot. Sok érdekes és izgalmas feladattal találkoztunk, például amputációval, égési sérüléssel és lábtöréssel kapcsolatos helyzetekkel. Minden állomáson igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint helytállni.
Összesen 17 csapat vett részt a versenyen a mi kategóriánkban. Az első helyezéseket tapasztalt, rutinos csapatok szerezték meg. Mi a 7. helyen végeztünk, amire nagyon büszkék vagyunk. A felkészülés és a verseny során rengeteget tanultunk, sok tapasztalatot szereztünk, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a versenyen.
Zara, Réka, Dóri, Léna, Kata, Emma, Liana

 719506655 2103151210519533 7410968379362089497 n

720540821 2103151290519525 8492680060294323356 n

720588414 2103151213852866 5413678017223874385 n

721310495 2103151343852853 6229101155329196428 n

721463453 2103151353852852 2448610451395559990 n

722245520 2103151420519512 3502839587930491212 n

723172762 2103151300519524 8379853381851992408 n

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3