Húsvéti ünnepek közeledtével újra tojásfa díszíti iskolánk udvarát, melyet a gyerekek által készített alkotásokkal tettünk teljesé. Régi hagyomány a fák és bokrok festett tojásokkal való díszítése, mely húsvéti tojásfa néven vált ismertté. A tojás a világ minden táján az új élet egyik ősi szimbóluma, a fa pedig maga az életfa jelképe, mely utal az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra. Az életfa hitvilágát a magyar népmesék is őrzik: az út, amelyen a mesehős az égbe, vagy az alvilágba jut.
A mi „Vámbérys” tojásfánk legyen jelképe annak az új útnak, ahol diákjaink lépésről lépésre, ágról ágra elérik kitűzött céljaikat.
Alapinformációk az 1. évfolyamba történő beiratkozással kapcsolatban
a 2022/2023-as iskolai évre
Tisztelt Szülők!
A 245/2008-as iskolai törvény 20. paragrafusának 2. bekezdése alapján az adott év augusztus végéig 6. életévét betöltő gyermek törvényes képviselője köteles iskolába íratni gyermekét.
Iskolánk a következő iskolai évben az épület kapacitásának megfelelően 3 osztályt tud nyitni, a felvétel során előnyt élveznek az állandó lakhelyük alapján a vonzáskörzetünkbe tartozó gyermekek (10/2014-es városi rendelet és annak 27/2021-es kiegészítése értelmében).
Intézményünkbe a beiratkozás a következő feltételek alapján valósul meg:
helyszín – Vámbéry Ármin Alapiskola olvasóterme, Hviezdoslav utca 2094/2, Dunaszerdahely,
időpont – Dunaszerdahely 2/2016-os városi rendelete alapján 2022.április 20-tól 2022.április 28-ig, reggel 7.30-tól délután 16.30-ig, szombaton 8.00-12.00 között,
a beiratkozáson a szülők és gyermekük vesznek részt, a szülő köteles bemutatni személyi igazolványát és gyermekének születési bizonyítványát (másolatot készítünk róla) és szükség szerint egyéb egészségi állapotát igazoló dokumentumot,
ha bírósági döntés alapján a gyermeki felügyelet meg van határozva, ebben az esetben ezt a dokumentumot is be kell mutatni,
azon gyermekeknek, akiknek a 2021/2022-es iskolai évben engedélyezett halasztásuk volt, újra be kell iratkozni,
ha a 6. életévét betöltött gyermek nem iskolaérett, az óvoda igazgatója határoz az óvodai képzés folytatásáról az adott nevelési tanácsadó- és megelőzési intézmény, valamint a gyermekorvos engedélye alapján a szülő/szülők beleegyezésével,
iskolánk jelentkezési lapja ezen a linken elérhető, melyet kérnénk kitöltve, aláírva elhozni a beiratkozáskor,
a jelentkezési lapot iskolánkban is lesz lehetőség kitölteni pedagógusaink segítségével (aki nem hozza kitöltve),
intézményünkbe való belépéskor kérjük az alapvető és érvényben lévő higiéniai intézkedések betartását!
A XXII.Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos döntőjére a Vámbéry Polgári Társulás és a Katedra Polgári Társulás közös szervezésében 2022. március 25-én került sor Dunaszerdahelyen. A döntőre meghívót kapott 10 legjobb csapat között volt alapiskolánk „VÁM3ÉRY DERVISEI“-re keresztelt triója is. A megmérettetésre a Csallóközi Múzeum épületében került sor. A verseny kérdései közt, hasonlóan a levelezős forduló témáihoz Vámbéry Ármin részletes önéletrajza és munkássága, Irán és Kárpátalja földrajza, valamint a Keleti életképek című Vámbéry mű érintett fejezetei szerepeltek. Mindemellett pontos és átfogó térképismeretre is szüksége volt a versenyzőknek. A döntő öt fordulóból állt. A földrajzverseny ünnepélyes kiértékelésére délután, a híres orientalista utazó, Vámbéry Ármin mellszobrának megkoszorúzása után került sor. Nagy örömünkre szorgalmas diákjaink az országos megmérettetésben a 2. helyen végeztek. Szívből gratulálunk Bosnyák Dórának (7.C), Molnár Virágnak (7.C), és Gocony Péternek (7.C). További sikereket kívánunk.
A csapatok a feladatok kiosztását várják.
VÁM3ÉRY DERVISEI, Bosnyák Dóra, Molnár Virág, Gocony Péter
A földrajzverseny szervezői és meghívott vendégek
Köszöntőt mond Vásáry István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
VÁM3ÉRY DERVISEI és felkészítő tanáruk,
valamint Domonkos Tímea, iskolánk igazgatóhelyettese
Iskolánkban már több éve március 14-én a matematikát népszerűsítjük. A nemzetközi π-nap mintájára iskolánk nyolcadik évfolyamos tanulói idén is interaktív matematika órán vettek részt és ismerkedtek a π matematikai felhasználásával. A nyolcadikos tananyagot is sikerült jól időzíteni, hiszen a körrel, annak kerületével és területével is most fogunk foglalkozni. A tanulók kooperatív módszerek segítségével megtapasztalták a pontos és kevésbé pontos mérés következményeit. Próbálták bebizonyítani, hogy a kör kerülete és átmérője közti arány megközelíti a π=3,14. Több tanuló készített a π értékéről, felhasználásáról plakátot, interaktív bemutatót. Amíg számoltak, feladatokat oldottak meghallgatták a pí szám ihlette zongorajátékot. A pedagógusok πzzával és πtével kedveskedtek a gyerekeknek.
"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." (Széchenyi István)
Fontos az emlékezés, a főhajtás a nemzet nagy hősei előtt, hiszen hatalmas pillanat volt, a nemzet nagy pillanata. Minden lélek egybefonódott, minden magyar szív egyszerre dobbant. Nemzetünk ezen a napon megtalálta önmagát, sok évszázadnyi elnyomás után. Az 1848/1949-es forradalomról és szabadságharcról idén is, a megszokottnál szerényebb körülmények között, a járványügyi előírásokat betartva emlékezünk meg. Az ünnepi műsort az alábbi videó helyettesíti, amelyért köszönet és hála illeti iskolánk alsó tagozatos tanulóit, pedagógusait. Fogadják kérem sok szeretettel!
„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” (Kossuth Lajos)
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt: Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy meg van írva; Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, Féltőn borulni minden magyar rögre, S hozzátapadni örökkön-örökre!
A történelmi nap eseményei
1848. március 15-én az európai városok sorában Pest-Budán is kitört és győzött a forradalom a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság, a polgári átalakulás jelszavaival. A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja már 1848. március 5-én bekapcsolódott a pozsonyi rendi országgyűlés politikai küzdelmeibe, és aláírásgyűjtő mozgalmat indított Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatának támogatására. (Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte.) Erre március 19-én, a József-napi vásáron került volna sor, amit francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontjukat, amelyet Irinyi József öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak mielőbbi cselekvésre szánták el magukat.
Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett Tizenkét pont bevezetését, és a politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmaztak meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két addigi pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése. Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.
Petőfi és mintegy tíz társa ezt követően a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.
Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot.
A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők, Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.
Ugyanezen a napon Pozsonyban az országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott a királyhoz.
Az 1848. március 15-i forradalom pesti helyszínei: 1. Pilvax kávéház, 2. Orvosi egyetem, 3. Jogi és Bölcsészkar épülete, 4. Landerer nyomdája, 5. Magyar Nemzeti Múzeum, 6. Városháza, 7. Nemzeti Színház (Pest-Buda-Óbuda 1837-es áttekintő térképe,
A hittan órán a ˛˛Templom˛˛ témakörrel foglalkoztunk. A templom nem csak Isten népének otthona, hanem kiemelkedően fontos egyházi kulturális örökség. Az egyházi műemlékek jelentős történelmi értéket képviselnek. A spirituális, kulturális és építészeti örökség szempontjából összekapcsolják a múltat a jelennel. Feladatunk a helyi értékek tudatosítása és ápolása, a hagyományok, szokások az épített és természeti örökség identitást erősítő szerpének hangsúlyozása. Ez a hely mindenki háza, közös otthon, amely a gyerekeket is inspirálta.
Iskolánk ebben az iskolai évben ünnepli 40. születésnapját. Reméljük, hogy az ősz folyamán adódik arra lehetőség, hogy a szülőkkel közösen egy ünnepi esemény keretei között meg tudunk emlékezni erről a szép jubileumról, hiszen 4 évtized áldozatos munkája igényli a szülinapi köszöntőt. Intézményünkben mindig a diák az első, akiért a szülői segítő háttérrel a lehető legtöbbet szeretnénk tenni minden nap. Ebben a minőségi oktató-nevelői tevékenységben a mi szigetünk a Vámbéry Ármin Alapiskola. Előszülinapi ajándékként a megújult logónkkal szeretnénk megörvendeztetni diákjainkat, az iskolabarátokat.
További jó együttműködést, erőt és egészséget kívánunk mindenkinek! Boldog szülinapot VÁMBÉRY!