A Vámbéry Ármin Alapiskola 2018. június 27-én búcsúzott a 9. évfolyam diákjaitól. A ballagási ünnepség 9.00 órakor kezdődött. Az utolsó osztályfőnöki óra után a tanulók osztályfőnökeik kíséretében végigvonultak iskolánk folyosóin, majd az ünnepélyes bevonulás Ákos: Ilyenek voltunk című dalára történt, melyet Bakuš Zsófia 9. C osztályos tanuló énekelt. Horváth Zoltán, iskolánk szülői szövetségének elnöke beszédében megköszönte a szülőknek, hogy 9 évvel ezelőtt gyermekeiket magyar tanítási nyelvű iskolába, a Vámbérybe íratták. Iskolánk tanulói nevében Fekete Sebestyén 8. B osztályos tanuló búcsúzott ballagóinktól. A végzős diákok nevében Kovács Alma Virág mondta el gondolatait, a búcsú szavait, majd háláját, köszönetét fejezte ki. Masszi János, iskolánk igazgatója ünnepi beszédében megköszönte a szülőknek a 9 évig tartó együttműködést, majd buzdította a ballagókat arra, hogy az itt megszerzett tudást a jövőben kamatoztassák. A tanári kar szavazása alapján ebben az iskolai évben a Vámbéry-díjat Csicsai Szabolcs és Lázok Attila érdemelték ki. A ballagási ünnepség a Vámbéry-szobor koszorúzásával ért véget.
Bartal Csóka Adriána
Rovásírók a Vámbéryben
Az Ősi Tudás – XIV. Felvidéki Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó országos elődöntője 2018. május 4-én zajlott Pozsonyeperjesen. A színvonalas rendezvény a vámbérysek számára sikeresen zárult, ugyanis 6 tanulóból négyen továbbjutottak az országos döntőbe. A „B” korosztályban Karácsony Virág, Simon Gréta, László Kyra Emma, a „D” korosztályban pedig Ágoston Dóra volt a boldog továbbjutó.
A rovásírás-vetélkedő országos fordulójára 2018. május 18-án került sor Gömörpéterfalán, a Baranta-völgyben, ahol a Felvidék legjobb rovói mérték össze erejüket. A nagy távolság miatt csapatunk már az előző nap útra kelt. Este tábortüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk és a gyönyörű környezetben sikerült ráhangolódnunk a másnapi megmérettetésre. A verseny után a gyerekek egy tapasztalt túravezetővel megtekintették az Ősök dombját, körbesétálták a völgyet, megebédeltek majd kézműves foglalkozáson vettek részt. Az eredményhirdetés délután zajlott. A „B” korosztályban Simon Gréta a 4. (1 hiba), Karácsony Virág az 5. (2 hiba), László Kyra Emma pedig a 8. (3 hiba) helyen végzett, a „D” korosztályban Ágoston Dóra a 4. helyet (3 hiba) szerezte. Az eredményeket illetően tudni kell, hogy nemcsak a hibák száma, hanem a dolgozat megírásához felhasznált idő is számít. Nagyon büszke vagyok rátok, lányok!!!
A vámbérys rovók a sikeres évet közös íjászkodással koronázták meg. Élményekben és eredményekben gazdag évet zártunk. Jövőre is várlak titeket!
Papp Szilvia tanító néni
Ebben a tanévben 2018. június 22-én került megrendezésre a Koszorúcska, kilencedikeseink diákbálja, ahol Morva Pali bácsi vezetesével mutatthaták be tanulóink tánctudásukat.
Az eseményről készült összes videó az alábbi linken érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=fefjtYiZ2Kc&list=PLYvEbUxLjCtC-N9Ov_gu3WrV7iej9loCq
A Vámbérys gyermeknap és a Vámbérys családi szombat nagyon jó alkalmat adtak arra, hogy az ötödikesek és a hatodikosok bemutathassák, milyen ügyesen dolgoztak a technika órákon. Egy jó téma, 4-5 tagú csapatok, megfeszített - de vidám 2 hónap, és megszámlálhatatlan ragyogó ötlet 😃.
A fotókkal próbálom bemutatni a hihetetlenül kreatív Vámbérys diákokat, de a valóság ennél jóval látványosabb. Ezt az is bizonyítja, hogy a szombati gyereknapon a szülők és a tesók is nem csak gyönyörködtek a munkákban, hanem bizony játszottak is velük.
György Judit
Ma délelőtt kiértékelésre került sor. A tavaszi papírgyűjtés egyéni díjazása valósult meg az iskola olvasótermében. Az osztályok már megkapták a gyűjtésért járó pénzösszeget. Az egyéni díjazást 2 részben tartottuk, először az alsósok, majd a felsősök és az aktív segítők következtek.
Név szerint:
Kevežda René, Gál Zalán, Gál Emese, Heller Hanna, Kálmán Roland, Majoros Máté,Kukucs Dávid, László Kyra Emma, Méry Boglárka, Gajdosík Roland, Gútay Márton, Mészáros Júlia Rózsa, Lelkes Laura Terézia, Varga Dávid, Tóth Rebeka, Kázmér Florina, Domonkos Márk Barnabás, Škarba Viktória, Peller Márk, Kvarda Zsóka, Varga Gergely, Papp Panka, Elek Laura Liliána, Elek Rebeka Réka, Tászly Eszter, Győry Imola, Bodó Zsófia, Nagy Rebeka, Molnár Márk, Öllös Kincső, Bodó Eszter, Tászly Réka, Both Gabriella, Cséfalvay Balázs, Horváth Sofia Zina, Rásó Ákos, Méry Botond, Kósa Tamás, Vígh Krisztina, Haviar Bianka Lara, Heller Laura,
valamint a 8.B osztályból segítségünkre voltak : Molnár Imre, Fekete Sebestyén, Seregül Dávid, Soóky Tibor, Füssi Zalán, Marsal Márton, Varga Balázs, Kilacsko Dominik, Csiba Bálint.


A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szervezésében idén immár 43. alkalommal került sor a Duna Menti Tavasz Gyermek- bábosok és Színjátszók Országos Fesztiváljának döntőjére.
A versenyelőadásokat a közönség Dunaszerdahelyen a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében tekinthette meg ezen a héten. A fesztivál a pénteki díjátadóval ért véget.
Erre a versenyre iskolánk 2.A osztályos tanulói is beneveztek. A járási válogatón továbbjutott csapat, a kis Virgoncok, idén első alkalommal próbálkoztak a bábozással. Elsőként A kiskondás című darabot tanulták be, melyet Csiffári Renáta tanító néni rendezett.
A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét, a 20 tanuló teljesítményét a zsűri az Országos versenyen ezüst-sávos besorolással jutalmazta.
Gratulálunk a CSAPATNAK, akik minden erejükkel azon voltak, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el.
Nagy dicsőség, hogy ilyen bátran mozogtak a gyönyörű díszlet körül, hiszen ők első ízben „kóstolhattak“ bele, milyen érzés egy igazi NAGYSZÍNPADON szerepelni, s mellé ennyi ember előtt.
A szöveget szerkesztette: Bugár Edit tanító néni
2018. május 28-án a Vámbéry Ármin Alapiskola adott otthont a Corvin Mátyás tanulmányi- és rajzverseny elődöntőjének. A megmérettetésen kilenc csapat vett részt, a feladatok változatossága tette még élvezhetőbbé a napot. A diákok a megtanultakat kamatoztatták a megoldás során, de szükség volt a tanulók kreativitására is, mivel a csapatukat bemutató rész döntött a végső eredményről. Az egyes fordulók között a jelenlévő diákok és tanárok táncra is perdülhettek a skót duda hangjára. A jó hangulatú verseny végén a gyermekek és a tanárok is oklevelet kaptak, majd az eredményhirdetés következett: a harmadik helyen végzett a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola, valamint az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola csapata. A régiót a budapesti döntőn a második helyen végzett dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola, és az első helyezett Egyházgellei Alapiskola csapata képviseli. Gratulálunk!



Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda
dummy+421 31 552 53 85